|
A Magyar Mediprint Szakkiadó Kft. (a
továbbiakban: Kiadó) által gondozott lapok hirdetéseinek megrendelése
egyben a Kiadó Általános Szerződési Feltételeinek elfogadását és a
kiadásra vonatkozó szerződést jelenti. A Kiadó Általános Szerződési
Feltételei mindaddig érvényben vannak, míg annak változásairól
írásban nem értesíti partnereit.
I. Megrendelés
1. A Kiadó a hirdetések megrendelését, illetve a megrendelések bármely nemű módosítását kizárólag írásban fogadja
el.
2. A felek között hirdetési szerződés jön létre, ha a Kiadó a
megrendelést annak keltétől számított 5 munkanapon belül vissza nem
utasítja, illetőleg a megrendelésről visszaigazolást küld. A
megrendelésről a Kiadó visszaigazolást kifejezetten csak a Megrendelő
írásos kérésére állít ki.
3. A Kiadó fenntartja magának azt a jogot, hogy hirdetési
megrendeléseket okok közlése nélkül elutasítson, még akkor is, ha a
megrendelést hosszabb időtartamra vagy ismétlődően adták le, és a
Kiadó a megrendelés egy részét már teljesítette.
4. A hirdetési szerződésre a médiaajánlatban meghatározott árak és
hirdetési díjkedvezmények az irányadók. A Kiadó a szerződésben csak a
Megrendelő által megjelölt kedvezményeket tudja jogosultság esetén
biztosítani. A kedvezmények mértékének nem vagy téves megjelölése a
kedvezmények meg nem adását vonja maga után.
5. A megrendelőben fel nem tüntetett, de a hirdetések közzétételéhez
elengedhetetlenül szükséges eseti költségeket a Kiadó a mindenkori
érvényes médiaajánlat alapján a Megrendelőre hárítja, és ezeket
számlájában érvényesíti.
6. Mellékletek, behúzások és beragasztások esetén a megrendeléshez
mintát kell csatolni. Az ilyen megrendeléseket kizárólag csak akkor
lehet elfogadottnak tekinteni, ha azt a kiadó írásban visszaigazolta.
II. A
hirdetések és a szerződés lebonyolítása
1. A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések
tartalmáért felelősséget nem vállal, az ezzel kapcsolatos jogvitákból
keletkező hátrányokat a Megrendelőre hárítja.
2. Abban az esetben, ha a Megrendelő hirdetését nyomdakész filmen,
színnyomattal juttatja el a kiadóhoz, a hirdetés nyomdahibájáért a
Kiadó nem vállal felelősséget.
3. A nyomdakész formában megküldött hirdetéshez a Kiadó minden
esetben proofot kér. Amennyiben a
Megrendelő nem küld proofot, a színhibából
eredő reklamációt a Kiadó nem fogadja el.
4. Az olyan sajtóhibák, melyek a Kiadó mulasztása miatt keletkeztek,
de a hirdetés értelmét nem befolyásolják lényegesen, nem indokolnak a
Kiadóval szemben semmilyen kártérítési igényt.
5. Korrektúralevonatok és színnyomatok csak a Megbízó írásos kérésére
készülnek. A felmerülő költségek minden esetben a Megrendelőt
terhelik. Ha a próbanyomatok elfogadása nem történik meg határidőre,
a Kiadó a hirdetés kinyomtatásához szükséges engedélyt megadottnak
tekinti. A hallgatás minden esetben a nyomtatási engedély megadását
jelenti.
6. A Kiadó a hirdetéseket a lehető legnagyobb körültekintéssel
kezeli, lehetőség szerint figyelembe véve a Megrendelő elhelyezési
kívánságait, azonban a kiadónak semmilyen kötelezettsége nincs erre
vonatkozóan.
7. A Kiadó a részére átadott hirdetési anyagokat a Megrendelő
ellentétes írásbeli igénye nélkül nem őrzi
meg és nem küldi vissza.
8. A
hirdetések kinyomtatásánál a Kiadó garantálja a nyomtatási
technológia feltételeitől elvárható minőséget. Ha a kinyomtatott
hirdetés az előállítás
|
technikai feltételeihez képest gyengébb minőségben
vagy hibásan jelenik meg, a Megrendelőnek igénye lehet fizetési
kedvezményre vagy a hirdetés újbóli leközlésére, de csak abban a
mértékben, amelyben a hirdetéssel elérni kívánt cél csorbát
szenvedett.
III. A
megrendelések és hirdetések lemondása
1. A megrendelések leadásának határideje után a megrendelés alapján
rögzített hirdetési felületre, mellékletre, behúzásra vagy
beragasztásra adott megrendelés visszavonása nem lehetséges. Ezt a
határidőt a mindenkori érvényes médiaajánlat tartalmazza. Ebben az
esetben a Megrendelőnek a szerződésben megállapított díj teljes
összegét ki kell fizetnie.
2. Abban az esetben, ha a médiaajánlatban meghatározott időpontokban
a megrendelő nem bocsátja a Kiadó rendelkezésére a megállapított
nyomdai anyagokat, megállapodás szerint a mellékleteket, illetve
befűzésre, beragasztásra kerülő lapokat, ami a szerződés
meghiúsulásához vezet, a Kiadó fenntartja a jogot a teljes díj
kiszámlázására és behajtására.
3. A hirdetési szerződést a felek közös megegyezéssel írásban
megszüntethetik. Az elszámolás módját a felek közösen állapítják meg.
4. A hirdetési szerződés három hónapos felmondási idő
figyelembevételével mondható fel. A felmondási idő alatt az érvényes
megrendelések teljesítendők a felmondási idő lejártáig. A Megrendelő
általi rendes felmondás esetén azonban a Kiadó megvonhatja az I.4
pont szerint nyújtott kedvezményeket az első hirdetés megjelenésének
időpontjára visszamenőleges hatállyal.
5. Bármelyik fél a szerződést a másik fél súlyos szerződésszegése
esetén azonnali hatállyal felmondhatja, amennyiben a szerződésszegőt
magatartásának abbahagyására és annak következményei elhárítására
reális határidőt tűzve felszólította, de az eredménytelenül telt el.
IV. A
megjelent hirdetések kifizetése
1. A megjelent hirdetésekről a Kiadó számlát állít ki, melyet eljuttat
a Megrendelő nevére. A Megrendelő vállalja a kiállított számla
fizetési határidőn belüli kiegyenlítését.
2. A megjelent hirdetéssel, illetőleg a számlával kapcsolatos
reklamációknak a számla kiállítását követő 10 napon belül van helye.
3. Késedelmes fizetés esetén a Kiadó a mindenkori jegybanki alapkamat
kétszeres összegével egyenlő késedelmi kamatot számít fel. Amennyiben
a Megrendelő többszöri felszólításra sem fizeti meg a hirdetési
díjakat, a Kiadó egyoldalú nyilatkozatával a póthatáridő lejártát
követő naptól kezdődően azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.
Ebben az esetben a Megrendelő köteles megtéríteni a már teljesített
szolgáltatások ellenértékét, azaz megfizetni a Kiadónak a már
megjelent hirdetések után járó díjakat, ezen felül köteles a Kiadó
által a I.4. pont szerint nyújtott kedvezmény pénzbeli ellenértékét –
az első megjelenéstől számítottan – megtéríteni késedelmi kamattal
együtt.
4. A Megrendelő csak akkor jogosult a Kiadó felé költségek
felszámolására, fizetés visszatartására vagy a fizetendő összeg
csökkentésére, ha a Kiadó ezt írásban megerősítette, illetve az ilyen
irányú igények jogerőre emelkedtek.
Jelen szerződésben nem szabályozott
kérdésekben a Polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései az
irányadók. A Kiadó és a Megrendelő a közöttük létrejött jogvitát
megkísérli elsődlegesen egymás közt egyeztetéssel rendezni. Ennek
meghiúsulása vagy eredménytelensége esetén a kiadó a Pesti Központi
Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét jelöli meg.
Érvényes: 2011. január 1-től
visszavonásig.
|